Barion Pixel

5 éves a Philament

Kedves Ügyfeleink, kedves Partnereink!

5 éves lett a Philament márka és a Filamania Kft., ebből az alkalomból engedjetek meg néhány személyes hangvételű gondolatot:

2014-ben a Computer History Museum-ban (USA, Kalifornia) hallgattam egy előadást a Berkeley Egyetem professzorától arról, melyek lesznek a következő 10 év meghatározó technológiái. Ezek közül az egyik a 3D nyomtatás volt, az egyetlen olyan, amely az anyagtudománnyal is foglalkozott. Rögtön arra gondoltam, érdekes lenne ezt kipróbálni: új technológia új anyagokkal. Akkor már többéves tapasztalattal rendelkeztünk biopolimerek (PLA) módosítása terén, és kb. 1 éves labormunka után kiderült, a 3D nyomtatás oldaláról is van benne fantázia, egy izgalmas világ, vágjunk bele. Innentől felgyorsultak a dolgok: befektetői tőkét szereztünk, 2015 augusztusában megérkezett az első szálgyártó gépünk (extrúderünk). Az elmúlt 5 évben számos új anyagot dobtunk piacra, több munkánkat díjazták, pályázatot nyertünk el, a növekedésünk folyamatos, exponenciális.

Akik ismernek, tudják, hogy különlegeset akartunk alkotni. Olyan nyomtatószálakat, amelyek korábban nem léteztek. Úgy gondolom, sikerült! Számos anyagot állítottunk elő elsőként a világon, előfordult az is, hogy pontosan nem tudtuk megmondani mire lesz jó, de éreztük, különleges anyag, csak idő kérdése, és megtalálja a megfelelő felhasználói kör.

Hasonlóan állunk most a Philament Antiviral anyagunkkal: ez egy olyan filament, amelynek a felületén nem szaporodnak el a vírusok, baktériumok. Célzottan a Covid-19-re gondoltunk, de jelenleg még nem létezik olyan mérési protokoll, amellyel ezt a szálat validálni lehet. Ha ez meglesz, nagy jövő áll a Philament Antiviral előtt.

A másik a Philament PLA Foam: egy ilyen anyagot előállítása már régóta tervben volt. Miért? Ez egy olyan egyedi anyag, amelyből csupán a nyomtatási paraméterek változtatásával is eltérő tulajdonságú tárgyak nyomtathatók. Készülhet belőle egy nagyon könnyű tárgy, gyakorlatilag fele olyan sűrűségű, mint a normál polimerek. Ütésálló műszaki tárgyak, de különleges mikrokristályosan csillogó felületű tárgyak is készíthetők belőle. Folyamatban van egy olyan továbbfejlesztése is, amely biológiailag aktív szubsztrát tenyésztésre használt tárgyak nyomtatására lesz alkalmas. Egyelőre mi is csodálkozunk az újabb és újabb lehetőségeken, amit ebből a szálból ki lehet hozni, és meggyőződésem, még sok újat fog mutatni ez az anyag. Érdemes vele „játszani”, a kreativitásotokra bízom…

Köszönöm, köszönjük, hogy partnereink vagytok vásárlóként, az új anyagaink kipróbálásában, az ötleteitek, javaslataitok megosztásában!

Dr. Bodnár Zsolt, a Philament alapítója, a Filamania Kft. ügyvezetője